A 2009. szeptember 28-án, Szegeden megtartott előkészítő műhely során megbeszélésre került a projektben megvalósuló önkéntes akciók kivitelezése. A résztvevő partnereknek ekkor nyílt alkalmuk a részletek pontos kidolgozására, mint például az önkéntes akciókon résztvevő nők számának meghatározására, az akciók időtartamára, valamint témájára. Ekkor alakultak ki az önkéntes akciók megvalósításának jövőbeli időpontjai is.
A műhely további részében a projekt kapcsán megvalósulásra váró termékek elméleti előkészítése is megtörtént. Ekkor kerültek pontosításra a szórólaphoz és a honlaphoz szükséges adatok, a kisfilm felvételének elvárt körülményei, valamint a jó gyakorlatokat bemutató kiadvány megszerkesztésének feltételei és a sajtó bevonása.
Jelenlevők:
B. Balogh Edit (KIFE) Balogh Ferenc (EFRA) dr Baternay Ágota (KNFE) Beregi Hajnalka (ACAF) Cziráki György (KIFE) Federics Róbert (EFRA) Federicsné Varhola Regina (EFRA) Fruzsa Anikó (KÉK) Miskolczi József (KÉK) Mostis Ildikó (ACAF) Szabó Károly (KÉK) Zöldyné Szita Erzsébet (Emmausz Alapítvány) Zsinkovicsné Gyenes Krisztina (Talentum Alapítvány)